Milyen? Mit csinálunk? Hol csináljuk? Milyen a tereptanár? Sok a dolgunk? Minden kérdésre választ kaptok.

Íme a gyakorlati helyünk, a Geschwister-Scholl Schule. Mi a Hauptschule részlegben vagyunk.

Az iskolai szocmunkás, a tereptanárunk, azaz Meike irodája:

Nos, először is a gyaxi nagyon-nagyon jó és nagyon érdekes. A tereptanárunk olyan dolgokat megenged, ami azt hiszem Magyarországon ritkaságszámba menne. Például részt vehetünk a segítő beszélgetésen. Természetesen a titoktartás minket is kötelez, és először mindig megkérdezi a klienst, hogy nem zavarja-e ha jelen vagyunk a beszélgetésen. Még senki sem mondta, hogy zavarja. Már megismerkedtünk így sok diákkal. Legtöbben problémás családból jönnek vagy egyszerűen nevelhetetlenek. Két napra megígérnek valamit, addig be is tartják, de utána… Mondjuk ez a suli, ahol vagyunk egy Hauptschule, pont az ilyen gyerekekre specializálódott intézet. Beteszek ide egy képet a német iskolarendszerről. Aki nem értené az kérdezzen. xD

 A végén Weiterbildung és Quartiärbereich, csak nem tudtam jól beilleszteni a képet.

Tehát eddig a feladatunk a következő volt: megfigyelni a segítő beszélgetés lefolytatását, órát látogatni, folytatni az újságprojektet, fotókollázst is csináltunk… Ilyesmik történtek. J Ja voltunk az „Entscheidungsraumban” is. Ez egy olyan terem az iskolákban (reáliskolában és gimiben ritkább) ahova ha az órán probléma van a gyerekkel kiküldhetik. Háromszor szól előtte rá a tanár. Utána küldi ki. A tanárnak ki kell töltenie egy nyomtatványt, hogy miért küldte ki a gyereket. A gyerek bemegy a szocmunkáshoz és odaadja a papírt. Elkezdődik a beszélgetés. Általában nincs semmi mögöttes oka, csak a figyelmük kalandozik el a gyerekeknek, de megesik, hogy ilyenkor tárul fel a rossz családi háttér, vagy valami egyéb magánéleti probléma. Például a gyerek fáradt miért fáradt hát azért mert éjjel otthon kellett segíteni vagy mert agresszív az apa és fél tőle és nem tud aludni… stb. Azt gondolom az iskolai szocmunkásnak nagyon fontos szerepe van, hisz a problémák ily módon viszonylag hamar kiderülnek.

Ha valami komolyabb dolog van, akkor az már nem az iskolai szocmunkás hatásköre. Napi kapcsolatban van a Jugendamt-tal (fiatalokat segítő hivatal) vagy a Familienbüro-val (CsSz), esetleg a rendőrséggel. Csak felkapja a telefont és már intézi is az ügyet. Most az iskolában pont egy komolyabb ügy folyik, R. este. R. nem jár be az iskolába mert kilenc testvére van és segítenie kell a gondozásukban. Valamint a szülőknek teljesen mindegy, hogy a gyerekeik járnak-e iskolába, maguk is iskolázatlanok. Most pedig egyik hivatal se akarja elvállalni R.-t. De nem hiányozhat többet (szeptember végéig 25 napot hiányzott), mert akkor megint évet kell ismételnie.

Sok órára is bemehettünk - kíváncsiak voltunk milyen a német oktatás. Hát büszkék lehetünk magyar tanárainkra, a német oktatás nem veri az eget. xD Mondjuk ezekkel a gyerekekkel tényleg nehéz is… A legérdekesebb számunkra a Sprachlernklasse volt, oda olyan gyerekek járnak akik bevándorlók vagy menekültek és egy hangot nem tudnak németül. Egy évig maradhatnak ebben az osztályban, utána következik egy felmérés és az alapján döntik el, hogy hanyadik osztályba mehet az illető. Itt tényleg nagyon aranyos gyerekek vannak, az órán segítettünk is. Írni, olvasni, számolni, szavakat tanulni. Megkérdeztem az egyik kisfiút milyen nyelvet beszél, mondta, hogy kurdot. Három hete van Németországban. Nem tudja mikor született. Valószínűleg menekült. Haláli aranyos. És a többi gyerek is. Szeretnék majd róluk képeket küldeni, de ahhoz az igazgató engedélye kell. Mint ahogy ahhoz is, hogy a többi osztályban fotózzunk.

Aztán.

Részt vettünk még dobolás órán is, Meike (a tereptanárunk) azonnal pattant intézkedni, mikor megtudta, hogy engem érdekel a dobolás. „Csütörtökön lesz dobóra, mehettek amennyit csak akartok!” Ó hurrá!!! Doboltunk is a gyerekekkel néhány órát. Ezek általános iskolás gyerekek, ők a legproblémásabbak és azért van nekik ez az óra, hogy megtanuljanak fegyelmezetten viselkedni és egymásra figyelni. Minden tiszteletem Felixé, a dobtanáré, aki egész napra bevállalja ezt az igencsak rakoncátlan osztályt.

Hamár így az előbb szóba hoztam az igazgatót írok róla is és tanárokról.

Az igazgatót „Schulleiter” Herr Schatte-nak hívják, matekot és fizikát tanít, és nagyon kedves, nagyon aranyos, egy aranyszívű ember. Ő is mindent megtesz a kellemes ott-tartózkodásunkért és gördülékeny munkamenetért. Intézkedett biztosítást, orvost illetően, kikérdezett honnan jöttünk mi érdekel minket, élénken érdeklődött mindent illetően ami nekünk fontos minket érdekel. Szóval egyike a legjobb embereknek akikkel valaha találkoztam.

A tanárok

Hát néhányukat már megismertük, mint mindenhol itt is vannak jófejek, lazák, kedvesek, aranyosak, segítőkészek, nyitottak, de ugyanúgy vannak mufurcak vagy épp olyanok akiknek aztán édes mindegy hogy ott vagyunk-e vagy sem.

Frau Ramisch, aki Sprachlernklasse-ban tanít nagyon aranyos ő lett talán a kedvencünk. Kedves volt még az angoltanár is. (Az angoltanárok mindenhol jófejek? - Hm..)

A többi órát nem emelném ki. Ja a tesitanárnő is jófej volt.

Aranyos és segítőkész még Nikol, a másik szocmunkás. Ő intézi a gyerekek adminisztrációs ügyeit. Hát nekem is olyan faszás reklámlevelet írt a Városházának, hogy csak lestem. Kb. 10 percébe került. o_O

Október második felétől valószínűleg „élesben” is kipróbálhatjuk magunkat, azaz csoportos segítő beszélgetést vezethetünk. És az ígéretek szerint visszamehetünk a Sprachlernklasse-ba tanársegédet játszani. Ennek már előre örülünk és nagyon várjuk.

A tereptanárunk nagyon rendes. Nem csak hogy szakmai feladatait tökéletesen ellátja, még arra is marad ideje, hogy velünk foglalkozzon, nekünk segítsen. Előkeresi a szükséges szakirodalmat, ha x szakterület érdekel minket, akkor bemutat olyan szakembereknek akik azzal foglalkoznak pl. Petránál a szocpol… Nekem megadta egy olyan suli címét ahol van zeneterápia… Linkeket gyűjtött a neten – ezek jók a szakdolgozatunkhoz. A saját munkájáról is egy kisebb regényt nyomott a kezünkbe. Plusz dokumentumok egy cd-n, film az iskolai szocmunkáról… Annyi segítséget kapunk amennyit el se mertünk volna soha képzelni.

Ebből a szempontból igazából amiért jöttünk az ösztöndíj egy jó ötlet volt, a professzorunktól, Frau Busche-Baumanntól pedig ez a gyakorlati hely egy tökéletes választás. Ő is nagyon kedves volt velünk, holnap kezdődik nála a szeminárium.

Továbbra is van Deutschkurs – most már nagyon kevesen járunk, mert az oroszok elmentek. Nagyon magas színvonalon zajlik és oda is szeretünk járni.

Szerencsére minden német tanerő rugalmas volt az időbeosztásunkat illetően – így 100%-ban ott tudunk lenni a gyakorlaton, a professzorasszony szemináriumán és a németórán is. Mondjuk nem unatkozunk.

Ja igen.

Még nem írtam le hol van a gyaxi.

Nahát aaaaz elég vicces.

Mi a Hanseringen lakunk, ami éppen kívül esik a déli Hildesheim táblán. Aaa gyaxihelyünk Himmelstürben van, ami éppen kívül esik az északi Hildesheim táblán. Na most gondolom akkor el tudjátok képzelni… Biciklivel minden nap, ha csak a két hely között a legrövidebb úton megyünk, 20 km oda-vissza. Ami alapjáraton nem sok egy kellemes délutáni Balaton melletti biciklitúrán. De esetünkben sem a délután, sem a Balaton, sem a sík terep helyzete nem áll fenn. Helyette van hegyről le hegyre fel, hajnali és késő délutáni biciklizés, minimum 50 km/h-ás szélben, ha egy kis „szerencsénk” is van, esővel tarkítva. Így ha nagyon sietünk és nem kapjuk ki az összes piros lámpát kb. fél óra alatt eltekerünk egyik helyről a másikra, de ez nagyon feszített tempót jelent. Nagy élmény reggel fél hétkor, öt fokban, szemerkélő esőben nekivágni a tíz kilométernek…

Első nap így örültem annak, hogy milyen messze kell menni.

Az idő előrehaladtával pedig élő GPS-szé avanzsáltam.

Hamarosan újra jelentkezem.

Bis gleich!

Hajni